MindenOk

Emlékszem amikor megjelent az a bejegyzés pár napra rá Apa felhívott, megkérdezte, hogy minden rendben van e mert aggódnak. Mondtam neki, hogy igen, minden ok, csak egy kósza gondolat volt, eszembe jutott valami és gyorsan leírtam. És ez igaz is, csak egy kósza gondolat volt, de azért volt benne valami félelmetes igazság is, mert minden hírtelen felvillanó gondolatban van valami félelmetes, és valami igazság.

Furcsa most visszaolvasni azokat a sorokat, annyi minden történ azóta.

Bemásolom ide most azt a bejegyzést és erre két okom is van. Az egyik az az, hogy azt hiszem ez lett a legjobb írásom és szívesen mutogatom,  a másik, a nyomósabb pedig az, hogy nélküle teljesen értelmetlen ez a mostani íras.

SírOk

Nem igaz, hogy már megint ez van, elsötétül egy pillanatra minden eztán hirtelen olyan világos lesz, hogy szinte megolvad a retinád, és érzed ha nem történik valami, valami most azonnal akkor felrobbansz. Legszívesebben kirúgnád az ajtót és kifutnál a világból, mindegy hogy hová csak el innen, valahova nagyon messzire. Menni menni bárhová, hagyni a francba ezt az egész szarságot, menni és újra kezdeni mindent. Aztán persze nem mész, mert talán már egy perc is eltelt, lassan kezdenek tisztulni a dolgok, eszedbe jut, hogy pontosan ez volt egy héttel ezelőtt is, meg egy hónapja is, és lehet, hogy már évek óta ez van. Próbálsz visszaemlékezni, hogy mióta élsz ebben a gödörben de már annyira régen benne vagy, már annyira mélyre ástad magad, már akkora sötétség vesz körül, hogy fogalmad sincs mikor kezdődött ez az egész. Szívás! Most úgy képzelem az életet mint egy maratoni sírásást. Mikor még gyerek vagy, vígan lapátolgatod magad körül a puha homokot, aztán ahogy telik az idő egyre mélyebbre ásod magad, egy darabig még lenne esélyed kimászni a gödörből, de nem teszed, “jó kis gödör ez, az enyém, magamnak ástam” aztán egy idő után már annyira mélyre kerülsz, hogy hiába ugrálsz már nem éred el a gödör peremét, csak gubbasztasz a verem egy sötét sarkában, néha felüvöltesz, de többnyire csak magadban kiabálsz, hiszen nem szabad hangoskodni mert még rád omlik az egész és akkor ott döglesz meg alatta. Persze tök mindegy így is, úgy is az lesz a vége. Basszus sötét van…..nem találom azt a kibaszott lapátot.

Hát ez lenne az.

Úgy hozta az élet, hogy egy olyan ember mellé sodort a véletlen, aki ha képletesen is, de egy másik gödör alján kereste azt a bizonyos lapátot. Aztán valahogyan úgy alakult, hogy a lapát helyett egy kötelet talált. A kötél egyik végét átdobta nekem, én belemarkoltam a kötélbe és egyszerre másztunk ki a saját gödrünkből . Ott ültünk és azt éreztük, semmit sem szeretnénk jobban csak azt, hogy közösen kezdhessünk ásni, valami újat, valami jobbat. Igy aztán most ketten ásunk a puha homokban.                                                                                                                                                  

 Ha Apa még élne valószínűleg most is megkérdezné „ minden rendben” és én megint csak az tudnám neki mondani, hogy igen, minden ok.

Azért ez elég furcsa, mert bár most sokkal kevésbe ok minden, én azért valahogy mégis sokkal boldogabb vagyok.